Gömöri Hagyományőrző Napok – Imola

Együttműködő partner szervezeteink és barátaink meghívására Borsodban jártak a Nemzeti Kör hagyományőrző tagjai.

Imola – Gömöri Hagyományőrző Napok és rovástábla avatása

Imola rovással készült helynévtábláját 2018 májusában, a miskolci rováskiállításon avatták fel Wittner Mária, tiszteletbeli elnökünk közreműködésével. A rovástábla végleges helyén az idén került felállításra Imola bevezető útjain és az avatón Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlésének elnöke mondott beszédet, melyben kiemelte:

Ma már, a jövő nemzedéke mellett saját nemzedékünket is meg kell ismertetni hagyományainkkal. Talán az előbbi nehezebb, hiszen a technika mindenen uralkodik, vagy mindenhol uralkodni akar. Így a gyermekeink számára érdekesebb virtuális valósággal kell felvenni a versenyt. Hogyan? Úgy, hogy élővé, megélhetővé, befogadhatóvá, egyszóval élményszerűvé tesszük hagyományainkat.

E célból jött létre Imolán a 4 napos „Gömöri Hagyományőrző Napok” elnevezésű rendezvénysorozat az Eurázsia Alapítvány és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködésével.

Rejtett kincseink

Gömörország rendkívül gazdag hagyományokkal rendelkezik, amit hűen tükrözött a fesztivál sokszínűsége: a népzene, táncház, lovassportok, kézműves ételek, és a látogatók kiváló előadások közül is választhattak melyek témái az őskohótól a pálos renden át a rovásműveltségig vezettek.

Annak idején Szent István király hozta létre Gömör vármegyét, azaz Gömör széket, ahová a határőrnép gömörőröket telepítette. Azon már meg sem lepődünk, hogy a gömörőröknél, ahogy a székelyeknél is, ismerték és a korai időkben még talán használták is a rovásírást. Így Imolán történetileg is „hagyományos” a rovásírásos köszöntő tábla.

Éppen ezért volt felemelő érzés, hogy a tegnapi napon én is jelen lehettem Imola rovásírással íródott köszöntő táblájának átadásánál!

Hiszem, a történelmi hagyományaink lelket és szívet adnak minden közösségnek. Jó volt látni, hogy sokan vagyunk még, akik ebben a rohanó világban is fontosnak tartják mindezt.

– írta Facebook bejegyzésében Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlésének elnöke.