III. Nagykörűi Gasztrofesztivál és Adventi Vásár

Ismét Nagykörűben jártunk – példamutató hagyományt teremtett a kis Tisza-menti falu.

Gasztronómia: hagyomány és innováció

A Budavári Nemzeti Kör baráti köre szinte már hazajár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörű Községbe, ahol 2022.12.17.-18. között megrendezésre kerültek a “Nagykörűi Gasztrofesztivál” és az “Adventi Vásár” elnevezésű rendezvények.

A rendezvények fő célja volt, hogy a pandémia, valamint az energiaválság utáni időszakban az egészség megőrzését népszerűsítse a tudatos táplálkozás, valamint a megbízható, helyi kistermelők termékeinek használata által. További szempont volt az energia- és élelmiszerárak növekedésének ellensúlyozásaképpen az “okos gasztronómia” energia- és nyersanyaghatékony szemléletmódjának, illetve az ezt támogató rövid ellátási láncoknak szerepének erősítése is.

A rendezvény ismét fórumot biztosított a termelők és fogyasztók közötti eszme- és ötletcserére, kapcsolatépítésre, melyek a rövid ellátási láncok gyakorlati megvalósításában hasznosíthatók. A kiegészítő kulturális, és természettudatos programok a fiatal nemzedékek bevonását, illetve az üzeneteknek minél szélesebb társadalmi csoportokban történő erősítését szolgálták. 

Színes programok

A szakmai témák között szerepelt a hazai méz és méhészeti termékek népszerűsítése, illetve azok kapcsolódása az egészségtudatos táplálkozáshoz, valamint a nyersanyag- és energiatudatos gasztronómia alapkoncepciójának és újszerű példáinak bemutatása, illetve a Kaláka – közösségi ellátási lánc – modelljének ismertetése.

A rendezvényen volt még zenés sajt- és borkóstoló est az adventi vásáron pedig az egészséges élelmiszerek termelői tartottak kóstolókat, ahol ismét sláger volt a  gyógynövényekkel és cseresznyével ízesített “körűi forralt bor”.

Volt még termelői kerekasztal-beszélgetés, termelői porta látogatás is az adventi vásáron pedig mintegy 25 helyi, kistérségi termelő, kézműves és vendéglátós várta a vevőket, akiket méz és homoktövis termékek, sajtok, lekvárok, szörpök, gyógynövények, teák és tartós húsételek mellett az adventi süteményeket gazdag kínálata várt.

Zene, sport és Mikulás

A hangulatos vásáron élő térzene szólt, az Acoustic Guitar Caffe duótól kezdve a Körűi Banda muzsikáján át és a Nagykörűi Általános Iskola kórusáig . A legfiatalabb nemzedék számára természetesen a Mikulásvárás és tábortűzgyújtás jelentette a legnépszerűbb programot. A sport és természetjárás sem maradt ki az egészséges táplálkozást és életmódot népszerűsítő rendezvényből, melyet  az ártéri természetjáró séta és a nagykörűi rendezvényeken már hagyománnyá vált petanque-bemutató képviselt.

Jól működő partnerség – további programok

Jövőre már tavaszig sem kell várni a következő gasztro-kulturális rendeívényig, hiszen a tervek szerint januárban is lesz disznótoros – újévi vásár és mulatság, amelyre Budapestről is szívesen látogatunk majd el.

A sikeres fesztivál együttműködő partnerei voltak: Nagykörűi Önkormányzat, Nagykörűi Virágzástól Befőzésig Turisztikai Egyesület, Magyar Professzionális Méhészek Egyesülete, Kaláka – Közösségi Ellátási Lánc Project és a Rovás Alapítvány.

Szakmai együttműködő partnerek: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Herman Ottó Intézet.

III. Nagykörűi Gasztrofesztivál - Program